Kicsit kirándulunk megint.  No, most sem nagyon messzire, mert ez is "Templomablak", meg magyar is ,csak nem "Anno", hanem a jelen, de még inkább a jövő.  A templomablak művészet időnként  véglegesen megrekedt állóvíznek tűnik, pedig a felszín alatt számtalan biztató és reményteljes kísérlet zajlik a műfaj megújítása érdekében.  Ha szeretnénk napra készek maradni,mi sem hagyhatunk figyelmen kívül egyetlen - új irányba mutató - kezdeményezést sem.   Művészeink egy maroknyi tagból álló élcsapata például azt a kérdést tette föl, és járta körül, hogy : Miért van az, hogy az ablaktok/ablakkeret csupán az üvegfestmények befogadó/tartószerkezete?  Azon kívül,hogy a keretek mindössze a képek helyét és külső kontúrját határozzák meg, csak és kizárólag kötöttségeket és alkalmazkodást jelentenek egy alkotó számára.   Hol vala az kőbe vésve, hogy ennek  így kell lennie az idők végezetéig ?  Miért ne lehetne ezen változtatni ?  Miért ne lehetne egy keret , passzív résztvevő helyett, inkább a kompozíció szerves része?  Egy arcot függőlegesen átvágó sötét árnyék miért ne jelképezhetne egyfajta  vertikális stabilitást, a lentit és fentit összekötő, küzdelmekkel teli, örök  egyensúlyt?   Vagy a pápa homlokán  keresztül átívelő fakeret, miért ne szimbolizálhatná az egyházfő egyszerre földi és égi jelenlétét?   Sajnos, a Nagy Sándoron, Róthon és Kőrösfőin elbutult konzervatív közönség - egyelőre még - olyan üres tekintettel szemléli ezt a megújulást, mint akikre nincs feltelepítve az operációs rendszer.  De várjuk csak ki a végét !  Előbb-utóbb megváltozik, aminek meg kell változnia és ki fog jönni, aminek ki kell jönnie !     ( néhol félig már ki is jött)

(képek:internet)