Magyarországra az 1860-as években érkezett az első lengyel menekült hullám. Az 1920-as népszámlálásnál pedig, már több mint 50 ezren éltek itt. Az egyik legnagyobb kolónia a budapesti Kőbányán alakult ki, ahol többnyire a porcelán, vagy a sörgyárban, illetve a kőbányában dolgoztak. A kolónia 1914-óta gyűjtötte a pénzt egy saját templomra, de az végül csak 1930-ra épült fel. Lengyel és magyar szenteket, boldogokat ábrázoló ablakai, 1929 és 1932 között készültek Palka József műtermében.
Dömsöd
2011.09.28. 23:12
Dömsöd, nagyközség Pest megyében. Szent Márton titulusú templomába, Palka József készített ablakokat. Egy részüket a templom építésével egy időben -1928-ban. A többit pedig két évvel később 1930-ban. Tóth Erzsébet szerk.
Sós Károly
Szólj hozzá!
Címkék: palka józsef
Kecskemét, Református Főgimnázium.
2011.09.25. 23:39
Az 1912-ben épült Új kollégium, az 1948-as államosításig működött eredeti funkciójában. Ettől kezdve, különböző állami oktatási intézmények lakták, majd közel ötven év múltán, 1997-ben ismét a Református Egyházé lett. A díszterem és a lépcsőházak ablakait eredetileg Róth Manó készítette. Az erősen leromlott és hiányos üvegfestményeket pedig , a volt Palka-Üvegfestészet rekonstruálta az 1980-as évek derekán.
Sós Károly
Szólj hozzá!
Címkék: róth manó
Róth Manó
2011.09.25. 22:24
Roth Manó ( Emánuel) szül:1868-ban. Róth Miksa 3 évvel fiatalabb testvére. Ő is üvegfestő volt, mint a bátyja. Életéről alig tudunk valamit : lakónyilvántartásokból , hogy a századfordulón fivére Kender utcai műhelyéhez közel - a Víg utca 6.sz. alatt lakott. A harmincas években pedig Kőbányán. Halálának ideje és körülményei is ismeretlenek. Eddigi tudásunk szerint a háború áldozata lett. Arról is csak homályos adataink vannak, hogy mikor dolgoztak együtt Róth Miksával és mikor külön ( saját néven). Feltételezések és néhány dokumentum szerint, bizonyos munkák a nevéhez köthetők : például a Gellért fürdő hall üvegfestménye( elveszett ), a szegedi Zsinagóga ablakai, a kecskeméti Református Gimnázium, díszterem ablakok , vagy az Ernst Múzeum Rippl-Rónai által megálmodott lépcsőház ablak.
Sós Károly
1 komment
Címkék: róth miksa róth manó
Szent Mihály templom, Pereg.
2011.09.25. 21:36
Pereg, Kiskunlacháza része. Szent Mihály temploma 1772 környékén épült. A mai ablakai pedig, 1932, 35 , 38-ban készültek Palka József műtermében . Tóth Erzsébet szerk.
Sós Károly
Szólj hozzá!
Címkék: palka józsef
